Csillag Rita

divat-coach

Gondolatok

Amikor beleszeretsz

a saját életedbe.

Sokáig úgy éltem, mintha a valódi életem majd akkor kezdődne el, amikor megérkezik valaki. Azt gondoltam, a szerelemhez mindig kell egy másik ember.

Valaki, aki mellett különlegesebbé válnak a napok, és más színben látjuk a világot. Arra ritkábban gondolunk, hogy ugyanígy beleszerethetünk abba az életbe is, amelyet magunknak teremtünk. Nem egy tökéletes életbe. Hanem a sajátunkba.

Ez nem egyetlen nagy pillanatban történik.

Nálam sem úgy kezdődött, hogy egyik reggel felébredtem, és hirtelen mindent szépnek láttam. Sokkal csendesebben történt. Egyszer csak nem akartam továbbrohanni azokon a napokon, amelyekre korábban átmeneti időszakként gondoltam. Nem vártam tovább arra, hogy majd valaki vagy valami teljessé tegye őket.

Elkezdtem észrevenni azt, ami már ott volt. Egy reggeli kávét. Egyedül hazasétálni egy nehéz nap után. A munkát, amelyet szenvedéllyel végezhetek. Az embereket, akikkel jó együtt lenni. A szabadságot, hogy én döntöm el, mivel töltöm meg a saját időmet.

Csak lassan megváltozott az, ahogyan jelen voltam a saját életemben. És egyszer csak feltűnt, hogy már nem várok arra, hogy elkezdődjön. Benne vagyok.

Az egyedüllét és a magány nem ugyanaz.

Könnyű úgy nézni az egyedüllétre, mint két fontos életszakasz közötti váróteremre. Mintha addig nem történne semmi igazán lényeges, amíg nem érkezik meg valaki. Pedig közben telnek az évek. Lehetnének saját reggeleink, nyaraink, utazásaink és apró pillanataink, amelyekből végül összeáll az életünk.

A szerelem sok mindent hozzáadhat ehhez. De nem adhatja vissza azt az időt, amelyet úgy töltöttünk el, hogy közben a várakozás foglalta el az élet helyét.

A saját életünkhöz való viszonyunk

Határozza meg igazán

a mindennapjainkat.

Sok figyelmet tudunk adni egy másik embernek. Saját magunkkal ritkán bánunk ugyanilyen figyelemmel.

Talán magunkra is fordíthatnánk abból a figyelemből, amellyel valaki mást szeretnénk. Észben tartjuk, mit szeret, időt szánunk rá, készülünk a találkozásra. Miért ne tennénk ugyanezt magunkkal?

Talán ezért lett számomra fontos a kérdés: mi lenne, ha végre magamat találnám meg abban az életben, amely már most is az enyém?

Az életünk ugyanis nem vár arra, hogy minden megérkezzen, amire vágyunk. Folyamatosan halad előre. És közben, szinte észrevétlenül, akár bele is szerethetünk.